Putyin betilt és meggyilkol, Magyarországon meg szabadon lehet választani: a magyarok civilje vagy, vagy a külföld NGO-ja. A törvény jó, de nem tökéletes.
A gyakorlott ruszista bölcsészből mindig szánalommal vegyes irritációt vált ki, mikor tetszőleges kormányzati intézkedésre az ellenoldal – normális érvek híján – összeputyinozással reagál. Bizonyosan emlékeznek: volt már putyinista a gyermekvédelmi törvény (amely a magyar választóktól egy demokratikus népszavazáson majd’ négymillió szavazatot kapott, harmadával többet, mint a Fidesz). De volt már putyinista a békepolitika (az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi hivatalos politikája), a szankcióellenesség (szintén), meg legutóbb az erdélyi magyarság ugyanazon lap szemében,
amely ugyanezen erdélyi magyarságot vasárnapig az ECR-ba Simion miatt be nem lépő Orbán Viktor teljesen légbőlkapott Simion-pártiságától féltette.
Most éppen az átláthatósági törvény a putyinista. Persze, hogy az – hiszen ezellen sincsenek a putyinozóknak normális érveik.
Putyin betilt, meggyilkol, megmérgez, lelövi a repülőgépedet és kidobat az ablakon. Minden cikked, videód, Telegram-posztod elejére fél flekknyi, önmaga paródiájul szolgáló nagybetűs feliratot rakat, mely szerint
„EZT AZ ÜZENETET (ANYAGOT) OLYAN TÖMEGMÉDIUM KÉSZÍTETTE ÉS (VAGY) TERJESZTETTE, AMELY KÜLFÖLDI ÜGYNÖKI TEVÉKENYSÉGET FEJT KI, ÉS (VAGY) OLYAN OROSZ JOGI SZEMÉLY, AMELY KÜLFÖLDI ÜGYNÖKI TEVÉKENYSÉGET FEJT KI”.
És ha ezen teljesen nevetséges és átlátszó címkézés után véletlenül pont olyan népszerű maradnál, mint annak előtte, akkor „nemkívánatos szervezetté” nyilvánít s ezáltal betilt.
Orbán egészen mást csinál. Nem turkál bele a cikkeid tartalmába, nem korlátozza a működésedet, nem tilt be.
Hanem választásra kényszerít: magyarok – ellenzéki vagy kormánypárti magyarok – kritikus tömege számára fontos sajtótermék, civil, miegyéb kívánsz-e lenni, amely Magyarországról finanszírozza magát; vagy külföldről finanszírozott sajtótermék, esetleg NGO (külföldről finanszírozott civilek nincsenek, a kifejezés is oximoron).
Eldöntheted: a hazának – annak akár ellenzéki, akár kormánypárti felének, esetleg mindkettőnek – csinálsz politikát, vagy másnak. Ennek megfelelően kaphatsz vagy 1%-ot és hazai egyéni adományokat, vagy külföldi támogatást.
Egyik sem tilos, de a kettő elválik. Mert nem ugyanaz. Ennyi.
Skrabski Fruzsina nagyon jól látja, hogy ez a törvény nagy eséllyel nem született volna meg akkor, ha Magyarországgal szemben magyar „civilek” és újságírók gyalázatos közreműködésével nem vezetett volna be az Európai Bizottság semmilyen módon ki nem érdemelt, jogállamisági és korrupciós célok elérését voltaképpen egyáltalán nem, kormányváltást annál inkább szolgáló szankciókat. „Így éldegéltünk. Az egyik állandóan diktatúrát kiáltott, a másik kerülgette, a nép pedig a Fideszre szavazott, sokadik kétharmaddal. Ezzel így mindenki ellett volna, de befagyasztották az uniós pénzeket, ezzel súlyos károkat okozva az országnak. […] A befagyasztás alapja, hogy Magyarországon nincs megfelelő jogállam – korrupció van, genderellenes intézkedések, a hatalmat védő jogszabályok. Ezeket a jelentéseket nemzetközi civil szervezetek és magyar újságírók véleményére alapozták.” Így van.
Egy csapat budapesti NGO és sajtótermék nem volt képes elviselni, hogy az Orbán-rendszer 2021 – az első konkrét pénzbefagyasztások – előtti formájában gazdaságilag jottányit sem volt sikertelenebb közép-európai versenytársainál, s a választójogú magyarok többsége számára teljesen elfogadható, sőt: élhető.
Az ő tehetetlen dühük és az európai fősodor Magyarországgal szembeni politikai ellenvéleménye talált egymásra, ebből kerekedett toxikus elegy: az, hogy az Európai Bizottság ma már nyíltan egy tagállama sikertelenségére játszik, a kompenzációként belengetett közvetlen uniós pénzek sehol sincsenek (jó okkal, hiszen akkor a pénzvisszatartás Magyarországnak, így a kormánynak mit sem ártana).
Civiljeink és újságíróink pedig várják, hogy hátha elég rossz lesz majd az országban élni ahhoz, hogy a magyarok lenyeljék a demokratikus támogatottsággal nem rendelkező bevándorlás-, LMBTQ- és külpolitikai diktátumokat.
Mondhatják, hogy nem így van, de így van. Akik benne voltak, tudják ezt pontosan, ha Donáth Annával és Kollár Kingával ellentétben kamerák előtt ki nem is mondanák.
Lassan már fárasztó magyarázni, hogy az uniós pénzek befagyasztása politikai és nem jogi játék.
Nem az a célja, hogy Orbán tisztességesebb közbeszerzéseket folytasson le, hanem az, hogy Orbán ne legyen.
Nekifutok két oldalról alátámasztani ezt az állítást; akinek több részlet kell, annak itt van ez a cikk. Egyik bizonyítéka az, hogy a kormány legelkötelezettebb européerei és kitűnő EU-jogászi gépezete 2022 nyarára kitárgyalta a pénzbefagyasztás feloldására szolgáló mérföldköveket, majd 2023-ra teljesítette azokat; ezt követően az EU blokkolni kezdett, és még a már 2023 májusában elfogadott bírósági reformért járó pénzeket is csak 2023 decemberében, egy Ukrajna-ügyi vétó feladásáért cserébe volt hajlandó folyósítani. Nyilvánosan elmondta Varga Judit, hogy az azóta pénzmosásért letartóztatott Didier Reynders igazságügyi biztos mit mondott neki a bírósági reformról: azt, hogy könnyebb lenne elfogadtatni a Bizottsággal, ha Szijjártó Péter kevesebbet járna Minszkbe.
Tőlem éppenséggel járhatna kevesebbet, de ennek ugye az európai unió pénzügyi érdekeinek védelméhez, jogállamisághoz és korrupcióhoz vajmi kevés köze van.
Ezt is ajánljuk a témában
Lapunk az Európai Bizottság és a magyar kormány magas rangú tisztviselőitől szerzett információkat – többek között arról is, hogy ismét befagyasztják-e a pénzeket Magyar Péter hangfelvétele miatt.
De aki esetleg kormánypárti politikusok anekdotáinak vagy világosan levezetett kormányzati jogi érveléseknek nem hinne, annak van egy másik bizonyítékom. Háromszázhuszonkétezer négyzetkilométeres, gyönyörű hely, Lengyelországnak hívják.
Mi történt Lengyelországban Ursula von der Leyen párttársa, Donald Tusk hatalomra kerülése után jogállamiságilag? Semmi.
Letettek egy semmilyen jogi kötőerővel nem bíró sajtpapírt, melyre fel az Európai Bizottság azonnal minden pénzt odaadott, minden eljárást megszüntetett, és tűrte haverjai jogállamsértéseit a börtönben kínzástól a köztévé karhatalmi elfoglalásán át az alkotmánybíróság ítéleteinek figyelmen kívül hagyásáig. Nőjünk már fel, könyörgöm.
A jogállamiság és a korrupció felszámolása helyett az ebben résztvevő „civilek” és újságírók egy uniós politikai úthenger elé dobták a közös hazánkat, tudván tudva, hogy a magyarországi demokrácia semmivel sem rosszabb a franciánál vagy a románnál, s a korrupció mértéke sem haladja meg az olaszt, osztrákot vagy szlovákot.
Ez szárad a lelkükön; meg a 2022-es ellenzéki kampányban megjelent külföldi pénzek – egyenes idézet a 24.hu-ról – „lepapírozása”. Ez állította elő azt a politikai helyzetet, hogy a külföldi NGO- és sajtófinanszírozás kérdése terítékre kerüljön egyáltalán.
Megjegyzem: a témával foglalkozni egyébként is lehetne. Mert az, hogy közpénz és magántőke finanszíroz politikai munkát végző, politikai diskurzust befolyásoló, pártfinanszírozási szabályoknak ugyanakkor alá nem vetett szervezeteket, önmagában súlyos probléma. Ezt legkésőbb akkor elkezdi megérteni mindenki, amikor a politikai ellenfelének keletkezik sajtója és civilhálója.
Attól a civil- és sajtófinanszírozás még nem lesz semmivel kevésbé problémás, hogy a szóban forgó közpénz nem Magyarországé, hanem az Európai Unióé, Hollandiáé vagy a USAID-é; vagy hogy a magánvagyon nem Mészáros Lőrinctől, hanem Soros Györgytől vagy Elon Musktól származik.
A pénzből nem pártokon keresztül vásárolt politikai befolyás minden nyugati demokrácia problémája, és önmagában is tematizálható. De megtűrt maradhatott volna akkor, ha a külföldi közpénzből vásárolt politikai befolyást nem a haza gyengítésére használták volna nyíltan. Ám arra használták. Tehát innentől: tűrhetetlen. Egy szuverén ország igenis legyen képes finanszírozni saját – kormánypárti, ellenzéki vagy centrista – sajtóját, saját – kormánypárti, ellenzéki vagy apolitikus – civil szféráját. Minden más: külföldi befolyásvásárlás egy szuverén ország politikájában, nem „civil”, és nem kívánatos. Civil az, akire van annyi igény, hogy anyagilag is mögé álljon a civil társadalom; a magyarok sajtója az, akit a magyarok hajlandók eltartani. A törvény célja tehát helyes.
El nem lehetetlenít, be nem tilt – értékválasztásra viszont kényszerít.
És beszünteti azt a lehetetlen helyzetet, hogy Magyarországon uniós pénzből jól eléldegéljenek magyar sajtónak és magyar civileknek maszkírozva olyan szervezetek, amelyek azellen dolgoznak, hogy Magyarország uniós pénzeket kapjon. A hazánk elleni összeesküvés nem csak a kormányt dühíti, de választópolgárok millióit is.
Ezzel együtt a törvény közel sem tökéletes, s nem védi magát kellőképpen az ellene folytatott propagandától. Az átláthatósági törvényt ugyanis, ha már benyújtják, átfogó és tökéletes formában kellett volna benyújtani.
Például úgy, hogy ne lehessenek kétségek afelől, hogy a határon túli magánszemélyek magyar lapoknak küldött mikroadományaitól nem kerülhet a Szuverenitásvédelmi Hivatal listájára senki.
Vagy úgy, hogy az átláthatósági törvény benyújtása időben egybeessen a hazai civilfinanszírozás reformjával. Az szja 2x1 százalékának felajánlása nagyszerű, demokratikus módja annak, hogy a magyarok anyagi helyzetükre való tekintet nélkül dönthessenek arról, mely egyházak és civil szervezetek működését tartják fontosnak és támogatásra érdemesnek. Legitim, okos és helyes döntés az ellenzéki médiafelületek részéről tehát, hogy rástartoltak az szja 1 százalékokra. Megfontolandó lenne, hogy a 2x1 százalékos rendszer
akár a közmédia költségvetésének, akár az állami cégek reklámköltéseinek terhére bővülhessen egy kifejezetten médiafinanszírozásra használható 1 százalékos felajánlással –
azaz hogy a magyarok arról is anyagi helyzetüktől függetlenül dönthessenek, hogy mely médiumoknak biztosítanak kiszámítható, demokratikus finanszírozást. Az, hogy a kormány színvallásra kényszeríti a sajtót és a civil szervezeteket, s külföldi közpénzből finanszírozott intézmények civillé-függetlenobjektívvé maszkírozását ellehetetleníti, helyes irány. De toxikus közéletünkbe újabb méregfogak beépítése helyett épphogy kihúzni lehetne néhányat azzal, ha a szuverenitásvédelemmel egyszerre csatornák is nyílnának a magyarok számára, melyeken keresztül eldönthetik, ki működhet ebben az országban magyar civilként és magyar sajtóként.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Abból-e, amelyikben bő féléves felfüggesztett börtönbüntetés jár egy ártatlan mémért? Francesca Rivafinoli írása.
Ezt is ajánljuk a témában
Itt az alkalom a nemzeti egységre: ki miről beszélhessen Magyarországon? Francesca Rivafinoli írása.
(Nyitókép: Pixabay)
Mindezt adófizetői pénzből, hogy elhallgattassák az ellenvéleményeket.
Matematikus, civil aktivista, Bukarest polgármestere és most Románia elnöke – portrénk.
A tervet már az Európai Parlament és a kutatók egy jelentős része is ellenzi.
Kikövetelné a közös uniós álláspontot.
Kinek a pap, kinek a papné – tartja a bölcs közmondás.
Meglepő, hogy a világ legjobb jogászaként számon tartott Magyar Péter a saját magára vonatkozó jogszabályokkal nincs tisztában.
Az orosz elnök első alkalommal látogatott el Kurcsatovba az ukrán erők tavalyi meglepetésszerű bevonulását követően.
Magyarország hátát nézi Nyugat-Európa.
